
Ahogyan haladunk előre az időben, úgy egyre inkább fejlődik a technika. Sajnos erre nagy szükség van a vagyonvédelem terén is. A régebbi analóg képrögzítő elemeket lassan felváltja az IP kamera, amelyik képminőségében össze sem hasonlítható az elődeivel. Az akár 5 Megapixeles felbontással rendelkező rendszerek nagyon megkönnyítik az arcfelismerést, ami kifejezetten jól jön egy bűntény elkövetése után a hatóságok számára.
Természetesen az IP kamera a megelőzést is nagymértékben elősegítheti. Ez annak következtében történik meg, hogy látható helyre kerül felszerelésre, valamint táblákkal felhívják a figyelmet, hogy megfigyelt terület. A nem túl profi rablók számára ez már bőségesen elég lehet, hogy ne merjenek megpróbálkozni.
Az IP kamera főként olyan helyeken kerülhet alkalmazásra, ahol jelentős az átmenő forgalom és egyszerre nagy területet szükséges lefedni. A vendéglátóhelyek, benzinkutak, állomások, de magánházak esetében is megfelelő munkát végeznek. Szereltessünk fel IP kamera rendszert és érezzük magunkat biztonságban!