Skip to content

Flex Fuel

Menu
  • Home
  • Kapcsolat
Menu

Az eladó lakás Csepelen nyugodt környéken van

Posted on 2016-09-22
Eladó lakás Csepel területén
Eladó lakás Csepel területén

Sokan, amikor lakás, ház megvételéről van szó, hallani sem akarnak a nyüzsgő, igen forgalmas pesti belvárosról, és inkább a főváros egyik nyugodtabb kerületében szeretnének ingatlant venni. Kétségtelen, az eladó lakás Csepel lehetőségnek köszönhetően ez egyértelműen elérhető, ugyanis ez a városrész mindig is híres volt a csendes, nyugodt, családbarát helyeiről.

A remekül megoldott tömegközlekedésnek köszönhetően pedig roppant hamar el lehet jutni a város központjába, ezért akik itt vesznek házat, nem kell attól tartsanak, hogy ez akár egy órát is igénybe vehet. Az eladó lakás Csepel területén belül számos pozitívumot tartogat még a csendes jelleg mellett.

Itt említést érdemel a tény, hogy az ingatlanok jóval olcsóbbak, mint egyéb, központi helyen, ezért azok, akik hatalmas összeget nem tudnának kifizetni egy remek kis ingatlanért, nyugodtan dönthetnek ezen opció mellett. Az eladó lakás Csepel zónájában felkapottnak bizonyul, főleg azért, mert évek óta foglalkozik ezzel a kerülettel az Otthon Centrum nevű ingatlanpiacra specializálódott cég.

Legutóbbi bejegyzések

  • Terasz beüvegezése: egész éves kültéri komfort a Caribi Télikert Kft.-vel
  • Csumpi Könyvek – kézműves bullet journal naplók, ahol minden lap egyedi történet
  • Rugós matrac 180×200: táskarugós vagy Bonell?
  • Fizetési meghagyás: gyors és költséghatékony követelésbehajtás közjegyzőnél
  • Lapostető felújítás: mikor, hogyan és milyen anyaggal?

Kategóriák

  • Állás munka
  • Autó
  • Autógumi
  • Baba
  • Béltisztítás
  • Béltisztító kúra program
  • Bio üzemanyag
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Egyéb kategória
  • Ékszer
  • Elektromos autók
  • Életmód
  • Esküvő
  • Étterem
  • ezermesterek
  • Fogászat fogorvos
  • Fotózás
  • Hajóbérlés-vitorlás
  • Informatika
  • Irodalom
  • Kandalló kazán
  • Kerékpár
  • Keresőoptimalizálás
  • Kertépítés
  • Kertépítés Kerti tó
  • Költöztetés
  • Lakatos
  • Lakberendezés
  • Lapos has
  • Linképítés
  • Lomtalanítas
  • Magazin
  • Medence
  • Méregtelenítés
  • Méregtelenítő kúra program
  • Műanyag ablak nyílászáró
  • Napelem
  • Online pénztárgép
  • Óvoda
  • Párásító készülék
  • Pizza hamburger házhozszállítás
  • Plasztika
  • Pszichológus párterápia
  • Receptek
  • rendszergazda
  • Ruha cipő
  • Sport
  • Szállás
  • Szállás Pécs
  • Szépségápolás
  • Szerelők
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Szövegírás
  • Tanfolyam
  • Táskák
  • Tehertaxi
  • Ügyvéd jog
  • Utazás
  • Üzemanyag
  • Vásárlás
  • Vastagbél
  • Víztisztítás vízkezelés
  • Webáruház
  • Zárnyitás
  • Zárszerelés zárcsere
©2026 Flex Fuel | Design: Newspaperly WordPress Theme