
Aki faluhelyen nő fel, annak nagyon furcsán hathat, hogy az ételhez nem csak úgy lehet a otthon hozzáférni, hogy az ember összeüt valamit, vagy úgy, hogy a boltból vásárol valami hideget, és aztán azt eszi, hanem akár ételrendelés útján is! Itt érdeklődhet: http://www.premiumfoods.hu/etelrendeles-budapest (Erre persze leginkább városban van lehetőség.) Az ételrendelés azért városi dolog, mert egyrészt az ottani életvitel, az, hogy nem mindig van az embernek ideje főzni otthon, életre hívta a rendelés lehetőségét; másrészt a magasabb városi bérek miatt az emberek könnyebben is engedhetik meg maguknak azt, hogy ételt kérjenek a küszöbük elé. Ilyenkor elegendő egy telefonhívás, és a futár az étel elkészülte után már hozza is nekünk azt, amit rendeltünk. (Logisztikailag ilyenkor azért meg szokták várni, míg összegyűlik pár darab, amit nagyjából ugyanoda kell kiszállítani, és csak azt követően indulnak útnak.) Ha ételrendelés gyanánt pizzát kérnénk magunknak (ez a leggyakoribban rendelt étel), akkor ügyelnünk kell arra, hogy a pizza elkészültéhez bizony idő kell! Ezért még akkor célszerű rendelni, amikor még nem vagyunk annyira éhesek. Mire kiér hozzánk a rendelésünk, már garantáltan meg fogunk éhezni. Ha így járunk el pizza esetén, soha nem kell amiatt aggódnunk, hogy korgó gyomorral kell várjuk a futárt.