
Tegyük fel, hogy van egy olyan helyiségünk, épületünk, ahol nincs külső nyílászáró, de ahol az emberi jelenlét miatt szükség van arra, hogy valamiképpen megoldjuk a helyiségben keletkező szennyezett levegő elvezetését, hígítását, hogy friss levegővel lássuk el a helyiséget. Ehhez megfelelő légtechnika fog kelleni, mely rendszer más épületgépészeti rendszerhez képest (pl. víz, gáz) sokkal nagyobb keresztmetszetet alkalmaz, hiszen a levegő nagy tömegben fog kelleni a bent tartózkodó emberek számára. Ha viszont nagy lesz a keresztmetszet, az egyben az is jelenti, hogy a légmozgást lehetővé tevő csöveket nem fogjuk tudni elrejteni. Míg egy víz- vagy gáz-csővel megtehetjük, hogy a falba rejtjük, addig a légtechnika nem fog ott elférni. Ehelyett ezeknek a csöveknek általában a mennyezet szintjén kell helyet biztosítani. Természetesen ez is csak előzetes tervezői munka mellett valósulhat meg, ugyanis alaposan ki kell találni, hogy merre menjenek a csövek, milyen helyiségeket kell érinteniük stb. Utólagos beépítésük hatalmas plusz munkával tud járni! Amennyiben olyan cégre van szükségünk, aki már jártas ilyen rendszerek kiépítésében, a Spiko-Rex Kft. lesz az a cég, mellyel érdemes lesz felvenni a kapcsolatot.